2010. december 08.
Kávé és még valami (és valaki(k))


Ti szeretitek a kávét? Én imádom. De nem csak a kávét, hanem amit vele jár: az illatát, a barátokkal megbeszélt találkozót egy kávé mellett, ugyanúgy. Gyorsan hozzáteszem azért: a találkozó nem helyettesíti a jó kávét, így mostanában ilyen esetben a teánál maradok inkább... Mostanában több szabad időnk maradt mászkálni együtt Zsoroval (Zsoro nem Zorro!, hanem Georgi beceneve bolgárul :)) és szomorúan megállapítottunk, hogy Budapesten ma szinte lehetetlen igazán finom kávét inni :( Volt egy idő, amikor még létezett Coquans a Ráday utcában és a Nádor utcában, (emlékeim szerint) finom kávé volt. De ez régen volt...

Pont amikor kezdtem nosztalgiázni és magamat tiszta szívből sajnálni, tejesen véletlenül (ha létezik a Véletlen, én nem hiszek benne) megtaláltuk a helyet, az embert és a kávéját.
Pár hete már észrevettem, hogy ott készülőben van valami: színes lett a Rumbach Sebestyén utca egyik sarka, grafitiszerű rajzokból megállapítani lehetett, hogy a hely neve "Printa" lesz. Hamarosan meg is nyílt (kb. két hónappal ezelőtt volt ez, úgy szeptember vége, október eleje), mi pedig pont arra jártunk Zsoroval, (megint a véletlen), és be is mentünk körülnézni: underground eco design... hmmm, ötletes kis dolgok, az egyik kis teremben kiállítás, másikban szitanyomás. De pontosabb infót róluk a neten (hol máshol!?) tudnál szerezni: printa.hu.
Már kifelé, majdnem az ajtóban, észrevettük a pultot, amelyen egy nagy, szép Marzocco kávégép állt, kicsit magányosan.
- Igen, lehet kávézni, de aki csinálja, nincs most! Jöjjünk vissza máskor.

És mi visszamentünk. Megérte. A La Marzocco mellett állt (talán ült?) egy nagyon rokonszenves fiú, a gép otthonos melegséget arasztott és nagyon diszkrét kávé illatot.
Nem is tudom miről/ kiről számoljak be először, Tiborról vagy a kávéjáról. Mind a kettő jelenség.

Tiborról sok mindent érdemes tudni, de a legfontosabb talán, hogy sok, nagyon sok szeretettel és hozzáértéssel csinálja a kávét. Egy évvel ezelőtt elindult a hátizsákjával Londonba, mert kíváncsi volt és akart tanulni. Ma már meg lehet "kóstolni" a tudását, (nekem a kedvencem a "flat white", amit inkább reggel érdemes szürcsölni, mert a látszat ellenére igen erős). Többet nem is árulok el Tiborról, ha elmentek oda kávézni, úgyis kiderül sok minden a kávézás mellett, meg a kávézásról, meg kávézás közben, mert ő szívesen beszélget is Veled (persze, csak ha Te is a dumálós kedvedben vagy) és ez igen is jó és ritka dolog manapság.

Tibor finom kávéjának másik titka, hogy a Coffee Colective Direct Trade kávéját használja. "Good coffee begins with good ethics.": A jó kávé a jó etikával kezdődik. Ez az egyik kezdő mondat a site-jukon. Én ennyit tudok róluk, hogy négyen vannak, barista múltjuk van és saját modelljuk találtak ki, a Direct Trade Model.

Igazából két opciód van többet megtudni erről a dologról, az egyszerűbb: www.coffeecollective.dk és az élvezetesebb: Printa, VII ker. Rumbach Sebestyén u. 10., keresd Várady Tibort :)
Az egyik, persze nem zárja ki a másikat.

 

 

Hasonlók
Hozzászólás
Név:
E-mail cím:
 
Várady Tibor
2011. január 05.
Köszi Deszi. :)
Mostantól hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között tart nyitva a kávézó! Hétvégén zárva.
Deszi
2011. március 01.
Hamarosan jövök, olyan rég nem ittam jó kávét...
Köszi az érdeklődésed.
Ide ird be az email címedet: