Olyan lekvárt akartam készíteni, amilyet ettünk tavasszal Korzikán, brutálisan büdös helyi sajtok kíséretében.
Azért nem bírtam ki, hogy ne rakjak valamit pluszban a klasszikus korzikai recepthez: egy marék dióbelet...

Ha fel kell sorolni a kedvenc foglalkozásaimat, a meggylekvár készítés biztos szerepelne a listámon, nem is az utolsók között.
Amúgy is szeretem, de legjobban, amikor anyukámmal együtt csinálom, az ő konyhájában.

Anyukám vendégségben van nálunk. Már amennyire vendégségben lehet egy ember, ha állandóan főz, vasal és nem hajlandó kijönni a konyhából, mert segíteni jött… De az anyukák ilyenek. Én pedig hirtelen, korom ellenére, gyerek lettem. És ha már gyerek vagyok, “megrendeltem” a kedvenc lekváromat, amit gyerekkoromban ("késői gyerekkoromban", mert csak akkor lehetett kapni narancsot a zöldségesnél) bőségesen kentem a reggeli palacsintámra.